• cube

  • cubeRandom

Műemlékvédelmi szimpózium az alsópetényi Prónay-kastélyban

 

A közelmúltban felújított kastély méltó helyszíne volt az „Elmúlt korok emlékei – az újjászülető kastélyok belső világa” című műemlékvédelmi szimpóziumnak. Laszlovszky József professzor szakértő vezetésével jártuk be a parkot, pincét, s közben ismerkedtünk a kastéllyal, egykori tulajdonosainak történetével, építészeti vonatkozású múltjával.

A professzor a kastélyok, régi épületek állapotfelméréséről, helyreállításuk lehetőségeiről szólt. Hogyan lehet „visszateremteni” a lepusztult épületeket? Milyen lehetőségek vannak az épületek belső világának újra élesztésére? Ezt a munkát ma már 3D-s, számítógépes technológia segíti. A romhányi, leromlott állapotú Prónay-kastély példáján érzékeltette, hogyan működik, amikor a tulajdonos a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a helyreállítást megkezdi. A romhányi kastély íves tetőszerkezete, amely igen nagy pontosságot kívánt a mestertől, már elkészült. Az „Aranyszekerce díjas” ácsmunka biztosítéka az épület megmenthetőségének. Az első lépés megtörtént, néhány év, s a kastély teljesen megújulhat. A lehetőségek megvannak, a legnagyobb probléma a település, ami maga is a megélhetéséért küzd…

Fehér András projektvezető szerint a 3D-s mérési technológia új formában, különleges módon segíti a kulturális örökségek megőrzését. Számos hazai projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. Nagy hatásossággal használhatják kiemelt műemlékek állapotfelmérésére, rekonstruálására, régészeti megjelenítésre. Látványossága kedvet csinál a múzeumlátogatáshoz, de nemcsak vizuális élményként, hanem például állapotfelmérő archívumként, emlékek vagy korlátozottan látogatható objektumok megőrzésére is használható. Az eljárások strukturált, illetve lézerfénnyel három dimenzióban másodpercek alatt mindent, milliméter pontossággal képesek felmérni. Elérhető eredménye megbízhatósága, reprodukálhatósága. Tárgyak rekonstruálása is lehetséges ezzel az eljárással, valóságos épületet is berendezhetnek virtuálisan, így az eredeti állapot helyreállításának tervezésekor válik nélkülözhetetlenné.

Eredeti írás

http://www.magyarhirlap.hu/elmult-korok-emlekei

 


Új Széchenyi Terv
arrow bottom
A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.
arrow bottom